Köszöntő

Kedves Látogató!

Engedje meg, hogy a Jövő Uniója Alapítvány kuratóriumának elnökeként köszöntsem honlapunkon!
A Jövő Uniója Alapítvány a kezdetektől fogva elkötelezetten támogatja a fiatal generáció közéleti fejlődését – határainkon innen és túl –, kulturális, tudományos és művészeti tevékenységeit. Tudatosan figyelmet fordítva az ifjúságnevelésre, a Közép- Európai fiatal generáció közös törekvéseinek segítésére.

Kérem, engedje meg, hogy bemutassam Önnek az Alapítvány jelenleg futó, kiemelt jelentőségű projektjét, az Őrangyalok Ligája elnevezésű kezdeményezést, mellyel sikerült egy országos szinten ismert és elismert kezdeményezést kiépíteni, amely a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat támogatja, kiemelt figyelmet fordítva az állami gondozásban élő gyermekekre.

A program célja, hogy valóra válthassuk az álomnapjukat velünk megosztó 7-14 éves korú, nehéz sorsú gyermekek vágyait, egy napra örömöt és felhőtlen jókedvet csempészhessünk a mindennapok nehézségei közé. Hiszünk abban, hogy a különleges élmények hatására a gyerekek új lendülettel térhetnek vissza a hétköznapokba. Az új impulzusok, a pozitív lehetőségek mind-mind megerősíthetik őket abban, hogy az életben – nehéz sorsuk ellenére – még rengeteg lehetőség vár rájuk. Bízunk benne, hogy megváltozhat vélekedésük a világról, a pozitív élményeken keresztül szociális és kulturális fejlődésüket segíthetjük elő.

Kollégáimmal bízom abban, hogy programjainkon lehetőségünk lesz az együttműködésre!

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

Üdvözlettel:
Hevér-Megyeri Marianna
Jövő Uniója Alapítvány kuratóriumának elnöke

Megvalósult projektek


Alapítványunk kiemelten fontos célcsoportja a fiatalok, elkötelezettek vagyunk közéleti, kulturális és társadalmi fejlődésük elősegítésében. Szeretnénk minden téren támogatni őket, ezért hoztuk létre a Vállalkozz-Rá! elnevezésű programunkat, amellyel az első vállalkozás indításában gondolkodó fiatalokatkívánjuk támogatni. Felmérések szerint a magyar fiatalok mindössze egyharmada érzi magát képesnek arra, hogy vállalkozóvá váljon, ám még közülük is sokan félnek belevágni.

Olvass tovább

Az energiatudatosságot nem lehet elég korán elkezdeni. Óvd a környezetet és válj igazi energiabajnokká. Válaszd az energiatudatos életmódot, hisz a te energiád a mi energiánk. A projekt weboldala: http://mienergiank.hu

Olvass tovább

Őrangyalok Ligája

6828

Megvalósult álom

35

Támogató




Magyarországon jelenleg közel negyed millióra tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családban cseperednek, közülük pedig nagyjából hétezren élnek átmenetileg vagy tartósan gyermekotthonokban.A szegénységre vonatkozó „steril” tudományos fogalmak és statisztikai adatok, miközben leírják a szomorú valóságot, bizonyos értelemben el is fedik azt. Ezek a gyermekek a nélkülözés közepette kevésbé, vagy egyáltalán nem tapasztalhatják meg a gyermekkor felhőtlen boldogságát, jövőképük ingatag lábakon áll. Míg szerencsésebb körülmények között nevelkedő társaiknak szüleik igyekeznek mindent megadni, addig számukra sokszor elérhetetlenek az olyan hétköznapinak tűnő dolgok, mint egy finom fagyi, egy jó film a moziban, vagy egy kiadós séta az állatkertben. A pozitív élmények hiánya negatívan befolyásolja a gyermekek jövőképét, hiszen jó példák híján elérhetetlen messzeségbe kerül az a bizonyos „jobb élet”.

Az Őrangyalok Ligája egy különleges szövetség, melyet azért hívtunk életre, hogy legalább egy napra megváltoztassuk ezeknek a gyermekeknek az életét. Nekik is vannak álmaik, vágyaik, példaképeik és hőseik, akik erőt adnak a mindennapi problémák legyőzéséhez. Azt szeretnénk, ha pályázatunkon keresztül valamennyi hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, különösen a gyermekotthonokban élő 7 és 14 éves kor közötti gyermek megálmodná és leírná nekünk álmai napját, amelynek teljesítésével életre szóló élményt kaphatnak. Ahogyan minden gyermek, úgy minden álom egyedi, ezért a győztes történetek kiválasztásánál a szakmai zsűri kiemelt szempontként tekint az egyediségre, a kreativitásra, valamint a racionalitás talaján maradva, a megvalósíthatóságra.

Őrangyalként végigkísérjük a gyermeket egy Dunakanyar feletti helikoptertúrán, találkozót szervezünk kedvenc hazai sportolójával vagy színészével, de akár űrhajóst is faragunk belőle némi trükk és fantázia segítségével. A lényeg, hogy ez a nap róla szóljon és érezze, érdemes álmodozni, mert az álmok idővel valósággá válnak!

Támogatóink

Fő támogatónk

Videók

Kapcsolat

Telefonszám:
Cím: 1137 Budapest, Szent István krt. 18. 2/3
Térkép